érdekes napok

Hát igen ahogy a címben is írtam, érdekes napok sora van mögöttem és egyenlőre nem akar véget érni.Másfél hete nem voltam suliban, beteg voltam. Bár csak az első 2-3 napban voltam igazán rosszul, azokat végig hánytam. Azóta már jól vagyok...voltam, tegnap estig. Nem akarom hosszan ecsetelni, de ma délután, amikor a hozzám egyik legközelebb álló barátommal találkoztam(szándékosan írtam így...nem tudom merhetem e legjobb barátaim egyikének hívni,az ilyenekben már nem vagyok jó, ha magamról van szó továbbiakban M.) és hát... érdekes egy délután volt. Azért futottunk össze hogy megbeszéljünk valamit, nem tudom én úgy érzem csak ez az egy nem sikerült jóformán. De erre még lesz időnk. Ami rosszabb volt, hogy sok mindenről beszélgettünk ma és amúgy sem vagyok valami jól lelkileg de ez kínszenvedés volt olyan szempontból, hogy nyolcszor(igen számoltam) majdnem elbőgtem magam. Utálok sírni. Nem azért mert gyengeségnek tartom vagy ilyesmik. Egyszerűen jobb baja is van az embereknek mint engem pesztrálni, mikor amúgy is, félig meg sem akarom hallani a vigasztalást és csak még jobban belesüppedek a depresszióba. Szóval úgy voltam vele, hogy 'Fojtsd vissza, fojtsd vissza, fojtsd vissza, ami eszedbe jut mindig az a múlt, ne törődj vele, fojtsd vissza. Már annyi ideje nem sírtál, mindenkinek azt mondod már nem megy, szóval ne hazudtold meg önmagad, fojtsd vissza.' Hát sikerült. Legalább ez. De nem tudom minek írom le ezt... Nem tudok én már semmit. Állandóan ezt csinálom nem? Írok írok, de nem szól semmiről. Én tiszta hülye vagyok. Egyszerűen szíven üt a legkisebb ostobaság is. Nem tudom miért. Pedig tudom hogy ezek hétköznapi dolgok és semmi nincs mögötte, mégis belelátom. Mindenbe belelátok valamit és emiatt... komolyan nem lenne szabad gondolkodnom. Csak az a baj hogy mindenről eszembe jut valami. A legtöbb dologról valami rossz, valami a múltból. Valahogy sosem tudtam elkerülni, ez mindig így volt régen is és nem rég és megint és megint és mindig. Egyszerűen csak... nem tudom. El kéne felejtenem sok mindent, de a legváratlanabb helyzetekben a legváratlanabb dolgok kapcsán jutnak eszembe és annyira nem tudok mit kezdeni velük.
Tényleg hülye vagyok.

De a közhely igaz, különben nem lenne az, ami.

Hát nos... igen megint egy jó ideje nem írtam, de sok minden más kötött le... vagyis inkább megpróbáltam lekötni a figyelmem, több kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel, mert a sikeresnek mondható esetek között szám szerint 3 szerepel, amiket nagyon élveztem és örültem hogy megtörténtek:
1, nosztalgiázás egy jó baráttal
2, két igazán jó barátommal 3 felejthetetlenül jó napot töltöttünk el
3, egy igen érdekes film, erről szólnék pár szót.

Szóval a film egy 1993-mas alkotás, Mike Leigh rendezésében, David Thewlis főszereplésében.
Innen nem nehéz kitalálni, a Naked című műről tennék említést.

Jhonny, a munkanélküli, tulajdonképpeni hajléktalan kénytelen Manchesterből ex/barátnőjéhez (Louise) menekülni Londonba. Louise drogos lakótársával (Sophie) rövid úton közelebbi kapcsolatba keveredik, de nem sokára le is lép a két nőtől és bejárja a várost. Itt több érdekes fazonnal is összehozza a sors, de végül mégis kénytelen visszamenni a barátnő házához, mert egy csapat kölyök jól helyben hagyja.

A film persze nem itt ér véget, de spoilerezni igazán nem akarok. Engem ami megfogott ebben a filmben, leginkább Jhonny filozofálgatásai, hogy ennyire nem kötődik semmihez és senkihez igazándiból és hogy minden színész meglepő hitelességgel ábrázolja a rá szabott karaktereket.
Lehet valami Mike Leigh sajátos rendezési módszereiben.

Emllett akinek David Thewlis-ről Remus Lupin ugrana be, azt ki kell ábrándítsam, Jhonny jellemben nem is állhatna távolabb a kedves professzortól.

Zárásnak néhány szösszenet a filmből:

Úgy értem, fellövik ezeket a műholdakat,
meg a űrhajókat a kozmoszba.
Azt hiszik majd fenn megtalálják azt,
amit idelent nem tudnak?

-Akkor hogyan keveredtél ide?
-Nos, hajdan volt ez a kis pont, ugye?
Ami aztán felrobbant Nos, hajdan volt ez a kis pont, ugye? Ami aztán felrobbant energia jött létre az anyagban, az anyag kihült,
életre kelt, amőbából hal, halból szárnyas, szárnyasból béka, békából emlős az emlősből majom, a majomból ember. Szeretlek, szeretsz, szeret, valamit valamiért,
emlékezz a halálra, végtelenségig, szórni egy kis reszelt sajtot,
és hagyni a sütő alatt Ítéletnapig.
-Látom nem változtál.

Minden bejött, amit reméltél? Mi volt az? Bocs, de mit is dédelgettél? Minden valóra vált, amit szeretett volna bár kurvára nem tudja mi volt az!

-Nézd, lennél szíves idejönni, és leülni?
-Menj az anyádba, te mocskos strici!
-Ja, tisztában vagyok vele,
hogy nem fürödtem már jó ideje
de ez még nem jelenti azt,
hogy meg is kell sérteni.

Érzed a vibrálást?
Csak állj meg egy pillanatra.
Próbáld, hogy érzed-e a lábaid között.
Nem érzed a remegést, a morajlást
felfelé a csontjaidba?
Nem érzed azt, hogy az egész világ
alattunk van?

-Láttál már hullát?
-Csak az enyémet.

De a közhely igaz, különben
nem lenne az, ami.

Vicces idebent lenni, nem?
Mert ha bent vagy, valójában
még mindig kint vagy, nem?
Akkor azt is mondhatnád,
hogy bent is vagyok, kint is vagyok
mert mindig a fejemben vagyok.

Nem könnyű, mi? Érted? Jön
az magától mindegy mennyi
könyvet olvastál el. Mert
vannak dolgok a világon,
amiket soha, soha, de soha
nem fogsz tudni megérteni.

Amiért megkedveltek téged
azért fognak megutálni.

Figyu..Zavarna valakit az, ha most ordítok egyet? Rendben? Mer' jobban érezném magam tőle. Nem fog sokáig tartani.

Mi van, ha csak Isten szórakozik velem?
Mint mindannyiunkkal.
Szüksége van neki is valamire
amin nevethet. Nem igaz?
Ha végig gondolod.

ez-az-amaz és stb..

Hát jó ideje nem írtam, de most visszatérek megint egy post erejéig. Megint lesz egy nagy üresjárat és kihagyok pár hetet meg eseményt, de most sem tudok mindent úgy visszaidézni, hogy az hiteles is legyen.
Nemrég rendeltem egy pengetőt, és öröm és boldogság...lenne ha ne lenne megint a szokásos, elég gyakran rám törő általános depresszióm.
Megfigyeltétek? Általában akkor is szoktam írni, mikor valami miatt lehangolódom. Most sincs ez máshogy, de elég gyakran vagyok rossz hangulatban, inkább az van kevesebbszer hogy írjak is róla. Nagyon konkrétumot most sem fogok írni, mondjuk úgy, mostanában nem szeretem kiönteni a lelkem senkinek. Ha megteszem akkor is csak kinevetnek vagy hülyének néznek. Legutóbb is ez volt, így inkább hagyom is a fenébe. Nem hiszem hogy találhatnék olyasvalakit, akinek minden különösebb félelem nélkül elmondhatnám minden bajom. Persze, akinek elmondom abban bízom, de mindent nem tudok leírni. Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy az úgy is jöjjön vissza, mint ahogy az a fejemben van.
Mindegy is, elmegyek, pihenek egyet, aztán csak kiheverem ezt is, mint mindig.

döntés? talán...

Kezdem megérteni, mit is jelent az: "nem húzhat egyszerre többfelé a szíved."
Kezdem végre felfogni, az élet mennyi lemondással jár. Eddig is tudtam, de nem akartam odafigyelni rá.

'Mou modoranai yo' sou chikau no ha kokoro ga yuraide shimawanai you ni

Igen, ezt már én is annyiszor mondtam, más szavakkal, de most már kész vagyok meg is tenni.
Kész vagyok lezárni véglegesen életem egy újabb korszakát.
Nem hagyhatom, hogy az maradjak, aki most vagyok, mert az a legrosszabb ami lehet.
Egy ideje belőttem egy irányt, el is indultam, aztán visszafordultam. Ezúttal viszont, már tényleg nem fogok visszanézni. Nem hagyom, hogy bármi is megállítson.
Nem szeretem ami most van, és nem akarom elfogadni, hogy ennyire tönkretettem azt ami lehetett volna.

Szóval, most már nem térek vissza és félre teszem, ezt az érzelmileg instabil, még magam számára is beszámíthatatlan énemet. Én annál többre vagyok képes, mint hogy ülök a semmi halom tetején és szenvedek. Mert az nem én vagyok. Már nem, és nem akarom elveszíteni ezt az új önmagam lehetőségét. Többé nem hagyom elúszni, mert úgy érzem ez lesz az utolsó lehetőségem.

Ezt, azzal hogy leírtam, most megfogadtam.

YFC és egyebek

Nos igen, volt szerencsém a Gackt koncerthez és abszolút pozitív tapasztalatokkal tértem haza. Ez de tudományos volt. x3 Tömören: látszott hogy beteg (ide mindenki betegen érkezik?) de ahhoz képest becsülettel lenyomta a koncertet, Jon nagyon jó másodvokál volt mellette, és elég durva fanservice elem. Minden jól ki volt találva. Szépen énekelt, a hangja gyönyörűen szólt amikor énekelt, és ha lehetett pihentette. Nekem abszolút tetszett.
Tudom rövid kis beszámoló, de most nem erről akarok beszélni leginkább.
És most az egyebek.

Igen, nos gondoltam hogy az lesz ami, de azért kicsit fáj.
Rendben, elfogadom hogy lecserélnek.
Megértem hogy valakivel megpróbálják betölteni a helyem.
Elhiszem hogy megkísérlik én2-vé nevelni az illetőt.
De... akkor is fáj, hogy senki nem mondja meg neki, nem az, akinek mutatni akarja magát. Egyszerűen nagyon rosszul esik, hogy hiába bizonygatják, " de, de megmondjuk neki". ja persze megmondják... valamikor 1000 év múlva se.
Na mindegy, nem is kéne ilyesmivel foglalkoznom, végül is tudom hogy sosem lehet olyan mint én, de nem tudom... tényleg rossz érzés tudni, hogy egy ennyire silány 'pótlék' van a helyemen.

Áhh, kész. El kéne felejtenem ezt az egészet, de ami rosszul esik az embernek, az azért rosszul esik. Tényleg annyira... nem is tudom megfogalmazni igazán... egyszerűen fáj... sírhatnékom van ha rágondolok, de az is benne van, hogy ez az egész nem érdemli meg, hogy könnyeket pazaroljak rá.

Na jó, most már tényleg elég ebből az egészből. Hagynom kéne a francba. Nem megy. Majd talán túllépek rajta egyszer, de egyenlőre tényleg nagyon zavar. Mindegy, tegyük félre ezt az érzelmes énemet egy időre.

majd még jelentkezem

jó napok

Most épp itthon vagyok, haza kellett ugranom, de amúgy barátaimmal töltöttem az elmúlt napokat és még megyek is majd vissza. Nagyon jól elvagyunk, öröm és boldogság van. 29.-én ha minden igaz még Yumével is találkozunk, így meg már defőleg.

Egyébként megint el vagyok halmozva a saját kis lelki problémáimmal, de ezek nem vészesek...annyira.

Ennyi lenne mára a rövid kis helyzetjelentés, majd még írok nemsokára.

szétszórtság...?

Igazából nem is nagyon tudom mit akarok ma írni, de azért próbálkozom ha mással nem is egy helyzetjelentéssel. Most is, mint mindig zene szól, alig 4 napja hallgatom de már fejből tudom a szöveget, pedig sosem láttam leírva és japánul van. A polcomon ott pihen egy vázlat, amit meg kéne rajzolnom rendesen. Villog az msn, de alig tudok értelmesen beszélni. Le vagyok százalékolva. Meleg van és fáradt vagyok. Néhány napja befestettem a hajam. Pontosabban világosítottam a tetejét szőkére. Kicsit unom a nyarat, mert valahogy sokszor nem tudok mit kezdeni magammal, de azt sem szeretném hogy vége legyen, mert akkor azért kevesebbet tudnék együtt lenni a barátaimmal. Meg aztán az elkövetkező évem már jóval húzósabb is lesz, szóval duplán nem akarom.
Lassan el kéne kezdenem úgy ténylegesen készülődni a HoldfényCon-ra is. Shibuyán nem lesz konkrét cp-m így arra nem kell rákészülni, de a Holdfényre... Na mindegy, majd meglesz minden. Csak találjak valakit aki levágja hátul a hajam, mert fodrászhoz nem igazán akarom elvinni, mert úgyis csak elrontaná...

Ez eddig nem valami hosszú, pedig több mint 40 perce ülök a billentyűzet felett. Tényleg nem nagyon tudom, miről beszélhetnék most. Szeretnék írni valami értelmeset, de valahogy nagyon nem akar sikerülni. Inkább hagyom is mára, valami hirtelen jött gondolat mindig elvonja a figyelmem.

stars

Nos gondolom elég feltűnő, új külsőt kapott a blogom. Már ennek is itt volt az ideje, valami színesebbet és vidámabbat szerettem volna. A felhasznált csillagos képeket (háttér és fejléc) mind a google képkeresőn keresztül találtam. Most nagyon oda vagyok tőle, nagyon tetszik. :) Remélem másnak sem ég ki tőle a szeme. :D

return

Nos ezt most vehetjük a nagy visszatérésnek. Igen átgondoltam pár dolgot...sok dolgot és arra jutottam, hogy ami nem akasztja meg hosszútávon életem kis folyását, azon felesleges fennakadnom.
Arra is kénytelen voltam rájönni, hogy mindannyiunknak a saját sorsa a legnehezebb. Először azt kell élhetővé alakítani önmagunk által, mert csak utána lehetünk részei más emberek életének. Ha csak szenvedés és filozofálgatás, vagy épp önsajnálatról szól az élet, ez nem valósulhat meg. És persze, ki akarná barátok nélkül leélni az életét. Az utolsó löketet nemrég egy nagyon kedves barátomtól kaptam meg, akinek nagyon sok mindenért hálás vagyok. Nem is tudja mennyi mindenért. Most legutóbb is, csak olyat mondott el, amit már tudtam, hogy meg kéne tennem, de most úgy érzem, nem csak félgőzzel vagyok rá képes. Végre elindultam egy olyan úton, amit úgy érzem, be kell járnom és akkor nem lesz gond. Nem tér vissza az az érzés ami eddig a mindennapjaimat tönkretette.
Azt hiszem, akik között most vagyok, tényleg megtapasztalhatom, és meg is fogom tapasztalni, milyen is az, ha az ember élvezi az életet. A saját életét. Amikor nem akar más lenni, amikor alakíthatja a sorsát. Ha nem is eget rengető változások, de igenis változások. Az egyén számára komolyak és határozottak. Köszönöm nekik, és életem végéig hálás leszek, mert nem is tudják, mennyivel tartozom nekik mindazért, amit eddig is kaptam tőlük.

Rest in Peace and Fly Away

Igen, ahogy a cím is mutatja, most már tényleg kezdek ott tartani, hogy nagyon elegem van... Kész voltam bizonyos fokig megalázkodni, és kompromisszumot kötni. Mert állítólag olyan fontos voltam. Elég gyorsan le lettem cserélve és félre lettem dobva a felajánlott lehetőséggel együtt. Teljes mértékben. Fáj, igen fáj. Tudom hogy ez az illetőt nem érdekli a legkevésbé sem, akár olvassa ezt akár nem. Nem is a bűntudat ébresztés a cél. Egyszerűen rosszul esik, hogy tényleg ennyire könnyen pótolható vagyok még azok számára is, akiknek állítólag olyan sokat jelentettem. Na mindegy, csak ezt le kellett írnom. Mert egyszerűen valamilyen formában ki kell adnom magamból, mert nem elérhető jelen pillanatban az akivel ezt meg tudnám beszélni. Sokszor éreztem magamat becsapva, vagy átverve, de ez...már már kicsit nekem is sok. Ennyi pofátlan módon hátba szúrva még sosem éreztem magam. Egyszerűen kegyetlen szarul esik. Aki ismer tudja, nem sok minden miatt szoktam sírni. Hát emiatt megtörtént. Tényleg ritka fájdalmas egy utolsó belém rúgás volt ez, még ha eredetileg talán nem annak szánták. (Legalábbis, szeretném ezt hinni, de már nem megy, nagyon nem.)

Nem akarom sokáig ragozni, csak az is felmerült bennem, hogy ha az embernek valaki tényleg annyit jelent, meg tényleg olyan fontos neki, nem kéne foggal körömmel küzdeni érte? Főleg ha lehetőséget is kap, még ha nem is teljesen nyíltan? Egyszerűen nem tudom felfogni... Vagy nekem kéne bocsánatot kérnem, csak mert merészeltem azt mondani, hogy ha az ember azt mondja valakinek hogy bízik benne, akkor tegyen is érte valamit és ne azt várja hogy a másik örökké várjon? Tudom tudom, nem kell mindent egyszerre...de ez nem azt jelenti hogy akkor nem kell semmit tenni... Ez nem így működik. Áh, nem is értem miért van az, hogy végén az ilyeneknek mindig én érzem rosszul magam, csak mert én tényleg komolyan gondoltam amiket mondtam, még ha nem is mindig tűnt úgy, de ez már a múlt.

Ezzel a bejegyzéssel búcsúzna lényem ezen része. Elveszik a semmiben, mert nincs szükségem arra, hogy én itt ha tudat alatt is, de lelki terrorban legyek tartva és szép lassan elsorvadjak. Azt hiszem talán szenvedtem én már eleget értelmetlen ostobaságok miatt. Erre már nincs szüksége az amúgy sem túl stabil idegállapotomnak vagy épp a kis lelkemnek. Inkább megválok tőle. Ez most tudom hogy hülyeségnek és hatásvadász fosnak tűnik, de tény és való, megválok a lelkem egy darabjától. Örökre.
Rest in peace and fly away.

'Néha'

Néha még hiányzik, néha még fáj. Néha már röhögök rajta, néha már szánalmasnak tartom.
Néha még sajnálom, néha még akarom. Néha már észre sem veszem, néha már el is felejtem.
Néha még megvetem, néha még figyelem. Néha már félek, néha már abba hagynám.
Néha még kínoznám magam. Néha már lezárnám.
Néha, még várom, néha már nem érdekel.
Néha még hülyének érzem magam, néha már ostobának.
Néha azt sem tudom, melyik néhának kellene hinnem.

Ez épp úgy vonatkozik az életemre, mit egy bizonyos időszakára.


Talán ez illik rá mostanában legjobban a lelki állapotomra, persze csak nagyon ráerőltetve. Határozottan jól érzem magam ahhoz képest, hogy mennyire nem érzem magam a toppon. Valamivel idegesítőbb lettem, ezt jól tudom, igyekszem is változtatni rajta, de előbb a saját kis depi-pamacsomból akarok kikászálódni, és aztán a világ. Persze addig is igyekszem emberien viselkedni, nem többet inni e kelleténél, hogy ne legyek másnapos a suliba, nem megfázni, nem hisztizni, nem beszólni, nem megsértődni, és a többi. Röviden, igyekszem olyan lenni mint régebben, amikor még jóval kiegyensúlyozottabb voltam.
Persze, könnyű ezt mondani, de elég keményen igyekszem, még ha nem is látszik igazán. Mindig van valami ami visszahúz, hol ez, hol az. Majd kikecmergek ebből is. Mint mindenből. Nem hagyhatom, hogy bármi is huzamosabban megakassza életem kis folyását. Nemde?

Csak sajnos, mindig sikerül rácáfolnom önmagamra. Legalábbis igen gyakran. Ez a kéne-nem kéne ellenérzés van bennem, ha értitek mire gondolok. Valahogy sosem tudtam jó döntéseket hozni, de mostanában egyre rosszabb. Tényleg kezdek összezuhanni, úgy tényleg.

lelki állapot: összeomlás szélén, de azért erősen tartja magát
érzelmi szint: ingadozó
agyi kapacitás: nulla
jó döntések száma az elmúlt 1 hónapban: 0

Hát valami ilyesmi az állapotom mostanában. Nem túl fényes, de azért jól vagyok, mondhatni remekül! Éljen itt a nyár, lehet ülni a szobában, nehogy lerohadjon a bőröm. Nem, nem nehogy azt higgye valaki, hogy hülye nyomott vámpírmániás vagyok, habár kedvelem őket is. Csak napallergiám meg fényérzékenységem van, de ez már egy más történet.

hát...

Nos igen, elég régen írtam ide. Azóta volt egy OROCHI és egy Miyavi koncert.
Eltelt azért egy jó hosszú idő is. Sok minden történt, és még mindig sok minden miatt bizonytalan vagyok.
Nos most éppen megint egy érzelmi hullámvölgyben csücsülök, köszönhetően annak, hogy sok időm volt. Sok időm arra, hogy az elmúlt pár évemen gondolkozzam. Elég szánalmas érzés rájönni arra, hogy szinte kizárólagosan rossz döntéseket halmoztam rossz döntésekre. Egyszerűen képtelen vagyok elszakadni egyes dolgoktól és ezzel saját magamat idegesítem, de vannak részeim amik külön életet élnek és gondolkodnak. Ez kicsit furcsán hangzik tudom, de nem tudom publikusan szebben megfogalmazni. Szóval igen, úgy is fogalmazhatunk hogy még egy jó ideig a múltam rabja leszek, kizárólag a saját hibámból. Csak mert nem vagyok képes dönteni. Semmiről. Hiába határozok valami felőle, hiába teszem meg, valahogy... hosszú távon mindig visszafelé sül el. Ez elég frusztráló tud lenni. Rendbe hozni nem tudom a saját makacsságom miatt, amin nem tudok túllépni, nem tudom félretenni.
Hát igen, ezzel is csak hibázom, de egyszerűen már kezdek belefáradni önmagamba. Küzdök, küzdök önmagammal, hogy ne legyen ez, de már tényleg... őszintén kezdek belefáradni az életembe. Pedig annyiszor változtattam már rajta, annyiszor kerestem más utakat, de nem tudom. Nem tudom. Így a sokadik pohár bor, meg az x-edik szál cigi után sem tudok magabiztosabb lenni. Máskor sikerült. Tényleg kezdem megunni az életem. Persze annyira nem, hogy hülyeséget csináljak, de mit veszünk hülyeségnek? Már az is elég nagy hülyeség, hogy az ember nem képes félretenni a büszkeségét, csak hogy helyre tegye önmagát.
De most már minden mindegy. Túl sok idő eltelt ahhoz hogy bármin is változtassak. Túl sok érzés kavarog bennem. Ideje lenne végleg félredobnom a felesleges érzéseket, de egyenlőre nehéz. Sok a külső, de főleg a belső hatás. Kínomban már csak kiröhögni tudom magam, mert egyszerűen mást nem is lehet. De mindegy.
Elég mára a depressziós szövegből. Majd még jelentkezem.

By

oissu!

Nos igen, tudom régen blogoltam, de mint mindennek ennek is megvan az oka. Főleg a lustaság, meg nem is nagyon volt kedvem hozzá. Valljuk be, értelmesen meg kell ide fogalmazni a mondatokat és nekem az nem mindig megy. Emellett az elmúlt hónapokban elég sok olyan dolog történt, ami miatt nem volt kedvem ilyesmivel foglalkozni. A mai napig iszonyatosan becsapva érzem magam és rengeteg olyan kérdés van bennem, amikre sosem fogok választ kapni. Igazán már nem is akarok, csak bennem van az érzés, hogy azért jó lenne tudni. No de mindegy is.

Vidámabb téma. Készülgetek a SakuraConra, elég feeliges kis cp-m lesz ha sikerül igazán jól összehozni, de ezt még nem kiabálom el. Emellett, még azt sem tudjuk hol lesz, de már nyári conra is van egy igencsak jó cp-tervünk, amit nagyon nagyon várok már. :)

Hát azt hiszem mára ennyi lenne, mert ugyan rengeteg mindenről írhatnék még, de az valószínűleg igen depresszív lenne.

bai