Arra is kénytelen voltam rájönni, hogy mindannyiunknak a saját sorsa a legnehezebb. Először azt kell élhetővé alakítani önmagunk által, mert csak utána lehetünk részei más emberek életének. Ha csak szenvedés és filozofálgatás, vagy épp önsajnálatról szól az élet, ez nem valósulhat meg. És persze, ki akarná barátok nélkül leélni az életét. Az utolsó löketet nemrég egy nagyon kedves barátomtól kaptam meg, akinek nagyon sok mindenért hálás vagyok. Nem is tudja mennyi mindenért. Most legutóbb is, csak olyat mondott el, amit már tudtam, hogy meg kéne tennem, de most úgy érzem, nem csak félgőzzel vagyok rá képes. Végre elindultam egy olyan úton, amit úgy érzem, be kell járnom és akkor nem lesz gond. Nem tér vissza az az érzés ami eddig a mindennapjaimat tönkretette.
Azt hiszem, akik között most vagyok, tényleg megtapasztalhatom, és meg is fogom tapasztalni, milyen is az, ha az ember élvezi az életet. A saját életét. Amikor nem akar más lenni, amikor alakíthatja a sorsát. Ha nem is eget rengető változások, de igenis változások. Az egyén számára komolyak és határozottak. Köszönöm nekik, és életem végéig hálás leszek, mert nem is tudják, mennyivel tartozom nekik mindazért, amit eddig is kaptam tőlük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése