savanyú édes

Reggel hát a tegnapi napból adódóan elég padlón voltam. Kira persze azonnal kijelentette, ma minden szünetben mellettem lesz. Egész délelőtt próbált felvidítani és ha pár pillanatra is de sikerült neki. El nem tudom mondani mennyire hálás vagyok neki ezért, és szóban kehet hogy sosem fogom, mert valószínűleg ott sírnám el magam... Suli után pedig megkaptam az utolsó löketet ahhoz, hogy össze tudjam magam szedni. Egyedül vártam a buszt és odajött egy hölgy megkérdezni, mikor is jön a busz. Nem tudtam pontosan, de ketten együtt kitaláltuk. Mikor egy ideje vártunk elmesélte, hogy a nagyjából tőlünk húsz lépésre lévő zebrán ütötték el x éve, és a jobb térde három helyen eltört. Mindeközben mosolygott, és ezen elgondolkodtam. Olyasmire jutottam, hogy minek sajnáljam magam, hiszen még van esélyem arra, hogy emberhez méltóan éljek, és ne úgy mint most. Ugyhogy most már egészen jól vagyok. :)