Most épp itthon vagyok, haza kellett ugranom, de amúgy barátaimmal töltöttem az elmúlt napokat és még megyek is majd vissza. Nagyon jól elvagyunk, öröm és boldogság van. 29.-én ha minden igaz még Yumével is találkozunk, így meg már defőleg.
Egyébként megint el vagyok halmozva a saját kis lelki problémáimmal, de ezek nem vészesek...annyira.
Ennyi lenne mára a rövid kis helyzetjelentés, majd még írok nemsokára.
július 26, 2011
július 18, 2011
szétszórtság...?
Igazából nem is nagyon tudom mit akarok ma írni, de azért próbálkozom ha mással nem is egy helyzetjelentéssel. Most is, mint mindig zene szól, alig 4 napja hallgatom de már fejből tudom a szöveget, pedig sosem láttam leírva és japánul van. A polcomon ott pihen egy vázlat, amit meg kéne rajzolnom rendesen. Villog az msn, de alig tudok értelmesen beszélni. Le vagyok százalékolva. Meleg van és fáradt vagyok. Néhány napja befestettem a hajam. Pontosabban világosítottam a tetejét szőkére. Kicsit unom a nyarat, mert valahogy sokszor nem tudok mit kezdeni magammal, de azt sem szeretném hogy vége legyen, mert akkor azért kevesebbet tudnék együtt lenni a barátaimmal. Meg aztán az elkövetkező évem már jóval húzósabb is lesz, szóval duplán nem akarom.
Lassan el kéne kezdenem úgy ténylegesen készülődni a HoldfényCon-ra is. Shibuyán nem lesz konkrét cp-m így arra nem kell rákészülni, de a Holdfényre... Na mindegy, majd meglesz minden. Csak találjak valakit aki levágja hátul a hajam, mert fodrászhoz nem igazán akarom elvinni, mert úgyis csak elrontaná...
Ez eddig nem valami hosszú, pedig több mint 40 perce ülök a billentyűzet felett. Tényleg nem nagyon tudom, miről beszélhetnék most. Szeretnék írni valami értelmeset, de valahogy nagyon nem akar sikerülni. Inkább hagyom is mára, valami hirtelen jött gondolat mindig elvonja a figyelmem.
Lassan el kéne kezdenem úgy ténylegesen készülődni a HoldfényCon-ra is. Shibuyán nem lesz konkrét cp-m így arra nem kell rákészülni, de a Holdfényre... Na mindegy, majd meglesz minden. Csak találjak valakit aki levágja hátul a hajam, mert fodrászhoz nem igazán akarom elvinni, mert úgyis csak elrontaná...
Ez eddig nem valami hosszú, pedig több mint 40 perce ülök a billentyűzet felett. Tényleg nem nagyon tudom, miről beszélhetnék most. Szeretnék írni valami értelmeset, de valahogy nagyon nem akar sikerülni. Inkább hagyom is mára, valami hirtelen jött gondolat mindig elvonja a figyelmem.
július 12, 2011
stars
Nos gondolom elég feltűnő, új külsőt kapott a blogom. Már ennek is itt volt az ideje, valami színesebbet és vidámabbat szerettem volna. A felhasznált csillagos képeket (háttér és fejléc) mind a google képkeresőn keresztül találtam. Most nagyon oda vagyok tőle, nagyon tetszik. :) Remélem másnak sem ég ki tőle a szeme. :D
return
Nos ezt most vehetjük a nagy visszatérésnek. Igen átgondoltam pár dolgot...sok dolgot és arra jutottam, hogy ami nem akasztja meg hosszútávon életem kis folyását, azon felesleges fennakadnom.
Arra is kénytelen voltam rájönni, hogy mindannyiunknak a saját sorsa a legnehezebb. Először azt kell élhetővé alakítani önmagunk által, mert csak utána lehetünk részei más emberek életének. Ha csak szenvedés és filozofálgatás, vagy épp önsajnálatról szól az élet, ez nem valósulhat meg. És persze, ki akarná barátok nélkül leélni az életét. Az utolsó löketet nemrég egy nagyon kedves barátomtól kaptam meg, akinek nagyon sok mindenért hálás vagyok. Nem is tudja mennyi mindenért. Most legutóbb is, csak olyat mondott el, amit már tudtam, hogy meg kéne tennem, de most úgy érzem, nem csak félgőzzel vagyok rá képes. Végre elindultam egy olyan úton, amit úgy érzem, be kell járnom és akkor nem lesz gond. Nem tér vissza az az érzés ami eddig a mindennapjaimat tönkretette.
Azt hiszem, akik között most vagyok, tényleg megtapasztalhatom, és meg is fogom tapasztalni, milyen is az, ha az ember élvezi az életet. A saját életét. Amikor nem akar más lenni, amikor alakíthatja a sorsát. Ha nem is eget rengető változások, de igenis változások. Az egyén számára komolyak és határozottak. Köszönöm nekik, és életem végéig hálás leszek, mert nem is tudják, mennyivel tartozom nekik mindazért, amit eddig is kaptam tőlük.
Arra is kénytelen voltam rájönni, hogy mindannyiunknak a saját sorsa a legnehezebb. Először azt kell élhetővé alakítani önmagunk által, mert csak utána lehetünk részei más emberek életének. Ha csak szenvedés és filozofálgatás, vagy épp önsajnálatról szól az élet, ez nem valósulhat meg. És persze, ki akarná barátok nélkül leélni az életét. Az utolsó löketet nemrég egy nagyon kedves barátomtól kaptam meg, akinek nagyon sok mindenért hálás vagyok. Nem is tudja mennyi mindenért. Most legutóbb is, csak olyat mondott el, amit már tudtam, hogy meg kéne tennem, de most úgy érzem, nem csak félgőzzel vagyok rá képes. Végre elindultam egy olyan úton, amit úgy érzem, be kell járnom és akkor nem lesz gond. Nem tér vissza az az érzés ami eddig a mindennapjaimat tönkretette.
Azt hiszem, akik között most vagyok, tényleg megtapasztalhatom, és meg is fogom tapasztalni, milyen is az, ha az ember élvezi az életet. A saját életét. Amikor nem akar más lenni, amikor alakíthatja a sorsát. Ha nem is eget rengető változások, de igenis változások. Az egyén számára komolyak és határozottak. Köszönöm nekik, és életem végéig hálás leszek, mert nem is tudják, mennyivel tartozom nekik mindazért, amit eddig is kaptam tőlük.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)